Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnapok

Ellák, Jenő, Eszter, Terézia, Kilián, Eugén
» névnapok eredete

Meghalt George Bizet a romantika nagy francia zeneszerzője (Carmen).

145 éve



Első szerzeményét 11 évesen alkotta, ekkor már a párizsi Conservatoire diákja volt. Első jelentős művét, a "C-dúr szimfóniát" 17 éves korában írta és ezzel elnyerte a Római-díjat, amelynek révén három évet tölthetett az olasz nagyvárosban. A "Don Procopio" című vígoperáját 1906-ban mutatták be kevés sikerrel, és következő műve, a "Gyöngyhalászok" című operája sem nyerte el a nézők tetszését. Ezt követően más szerzők műveinek átdolgozásából és zongoratanításból élt. 1871-ben besorozták a Nemzeti Hadseregbe a francia-porosz háború alatt, így kevés ideje maradt a komponálásra. 1871-ben írta zongorára a "Gyermekjátékok" című sorozatot, valamint a "Dzsamilé" című egyfelvonásos operáját. A párizsi Vaudeville-színház igazgatójának kérésére írt Alphonse Daudet Az arles-i lány című elbeszéléséhez kísérőzenét. Később a művet áthangszerelte nagyzenekarra, így hangversenydarabként hatalmas sikert aratott. Élete utolsó alkotása a "Carmen" című operája volt, amellyel azt remélte, hogy ez végre áttöri a francia közönség közönyét. A várt siker elmaradt, és a bemutató után néhány nappal a nagy beteg zeneszerző elhunyt. A "Carmen" későbbi előadásai viszont már hatalmas sikereket arattak, a mű pedig a közönség egyik nagy kedvence lett és a mai napig az egyik legismertebb és leggyakrabban játszott opera.
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)