Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnapok

Auguszta, Bertold, Jónás, Taksony
» névnapok eredete

Budapesten megszületett Wigner Jenő, Nobel-díjas fizikus, vegyészmérnök, az atombomba egyik fejlesztője.

122 éve



A Budapesti Műegyetemen kezdte vegyészmérnöki tanulmányait Wigner Jenő, majd a berlini Technische Hochschulén folytatta, doktorátust is itt szerzett 1925-ben. Ezt követően rövid ideig Budapesten dolgozott bőrgyári vegyészmérnökként, illetve 1928 és 1930 között a berlini műegyetemen tanított. 1930-ban emigrált az Egyesült Államokba, ahol a princetoni egyetemre került. Wignernek meghatározó szerepe volt az atombomba kifejlesztésében. Szilárd Leóval és Teller Edével együtt ő győzte meg Albert Einsteint és rajta keresztül az amerikai elnököt az atombomba-kutatások fontosságáról. A háború idején Fermivel dolgozott együtt az első láncreakció megvalósításán, és a kvantummechanika területén is fontos kísérleteket végzett. Az atommagok és az elemi részek elméletének fejlesztésért 1963-ban kapott fizikai Nobel-díjat, megosztva Maria Goeppert-Mayerrel és J.H.D. Jensennel. A Magyar Tudományos Akadémia 1988-ban választotta tiszteletbeli tagjává. 93 éves korában, Princetonban halt meg.
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)