30 éve
666 éve
584 éve
457 éve
406 éve
317 éve
203 éve
176 éve
168 éve
165 éve
Az 50 év kihagyás után megrendezett első szépségverseny döntőjén Molnár Csilla Andrea lett a győztes.39 éve
|
|
A szépségversenyt a Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Leányvállalat rendezte. A versenyfelhívást 1985 kora tavaszán tették közzé.
Több, mint 2000 lány küldte be fényképét, s ezekből az előzsüri 600 lányt válogatott be a selejtezőkbe, melyeket szerte az országban, több helyszínen tartottak meg.
Az innen továbbjutott lányok az elődöntőkön (szintén az ország 6 helyszínén) vonultak a zsűri elé. A középdöntőt Budapesten rendezték 1985 szeptemberében, a döntőre pedig 1985. október 5-én került sor a Budapest Kongresszusi Központban.
A 20 tagú zsűri a szervező és szponzoráló cégek képviselőiből, valamint néhány ismert személyiségből állt (például Mizsér Attila, Ernyey Béla, Frenreisz Károly).
A verseny harmadik helyezettje Füstös Veronika budapesti fodrász volt, második lett Kruppa Judit dunaújvárosi óvónő, a szépségkirálynői címet pedig Molnár Csilla Andrea, 16 éves fonyódi gimnazista nyerte el.
(lásd még: 1969. január 20., 1986. július 10.)
(kötelező)
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
(kötelező)