Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Névnapok

Emma, Buda, Leó, Gerold
» névnapok eredete

Meghalt Gyarmati Dezső három és félszeres olimpiai bajnok vízilabdázó.

11 éve



A Nemzet Sportolója, Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozat, 2007) tulajdonosa, a Magyar Vízilabda Szövetség tiszteletbeli elnöke volt. 
A miskolci születésű sportember volt az egyetlen játékos, aki öt olimpián szerepelt, mind az ötön érmet nyert: Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban aranyat, Londonban ezüsöt, Rómában bronzot, ezzel minden idők legeredményesebb pólósa. Kétszer volt Európa-bajnok csapat tagja is, kétszeres főiskolai világbajnok, nyolcszoros magyar bajnok, a válogatottban 108-szor szerepelt.
A medencében utolérhetetlennek tartották bal kezét. Húsz évesen világválogatott volt, aminél nagyobb elismerés nem létezett. Aktívan részt vett az '56-os forradalom eseményeiben, majd New Yorkba ment, 1958-ban azonban visszatért. A sportolástól 2 évre eltiltotta a hatalom, ekkor segédmunkásként dolgozott. 1976-tól szövetségi kapitány és a később olimpiai bajnok csapat edzője lett, így saját magát 3 és félszeres olimpiai bajnoknak tartotta. Edzői diplomája előtt művészettörténész végzettséget is szerzett az ELTE-n. Edzőként külföldön is dolgozott, a redszerváltás után politikai szerepet is vállalt.




Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)