Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Névnapok

Emma, Buda, Leó, Gerold
» névnapok eredete

Elhunyt Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnöke.

14 éve



Az egykori spanyol sportvezető szülővárosában, Barcelonában tért örök nyugalomra, 89 éves korában. Juan Antonio Samaranch 1920. július 17-én, Barcelonában született. A közgazdász végzettségű sportdiplomata ?civil" életében több bankban végrehajtó bizottsági tag, majd Spanyolország moszkvai és ulánbátori nagykövete volt. A NOB tagjává 1966-ban vált, 1968 és 1975, valamint 1979 és 1980 között a testület protokollfőnökeként, 1970-től 1978-ig, illetve 1979 után végrehajtó bizottsági tagként, 1974-től 1978-ig alelnökeként, 1980 és 2001 között pedig elnökeként tevékenykedett, azóta örökös tiszteletbeli elnök volt. Befolyását visszavonulását követően is megőrizte, többek között utóda, Jacques Rogge megválasztásában is szerepet játszott. Hat nyelven (katalánul, spanyolul, franciául, angolul, oroszul és németül) beszélt. Tíz éve megözvegyült, felesége, Maria Teresa Salisachs-Rowe – akit 1955-ben vett el – 2000-ben hunyt el. Gyermekei: Maria Teresa és Juan Antonio Samaranch Salisachs.
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)