Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szept Okt Nov Dec
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Névnapok

Gusztáv, Marcell, Fanni, Izidor, Henrik, Stefánia, Honóriusz, Gotfrid, Karád
» névnapok eredete

Megszületett Jedlik Ányos István pap, fizikus, az elektromotor, a szódavíz-előállító készülék és a dinamó feltalálója.

217 éve



A komárom megyei Szimő községben született, tanulmányait a nagyszombati és a pozsonyi gimnáziumban kezdte. 1817-től Szent Benedek-rendi szerzetes volt, ettől az időtől kezdve tanulmányait rendjének iskoláiban folytatta. A Jedlik István néven született fiú az Ányos nevet a rendben kapta, miután Pannonhalmára ment teológiát tanulni. Ezzel párhuzamosan Pesten fizikát, matematikát, filozófiát és történelmet is tanult, így 1822 őszén Pesten bölcsészdoktorrá, Győrött pedig tanárrá avatták. 1825-ben szentelték pappá, majd a győri akadémián tanított, ahol számos elméletet és találmányt dolgozott ki. 1839-ig a rend iskoláiban, majd negyven éven át a budapesti Tudományegyetem fizika-mechanika tanszékén tanított. Ekkor még kevesen sejtették, hogy az ő áldásos tevékenységének döntő szerepe lesz a fizikusok új generációjának felnevelésében. 1845-ben latin helyett magyarul kezdte oktatni hallgatóit. Tankönyvei révén a fizika magyar szókincsének egyik megalkotójaként tartják számon. 1848-ban a bölcsészkar dékánja, 1863-ban az egyetem rektora volt. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1873-ban tiszteletbeli tagja lett. Foglalkozott fénytannal, elkészítette a szén-cink elemet és megjelent Súlyos testek természettana című könyve is. Tudományos munkásságában megelőzte kortársait, de legfontosabb találmányáról, az ősdinamóról csak 1856-ban beszélt, az első írásos dokumentum erről az egyetem 1861-ben összeállított leltárkönyve volt. Az írásos bizonyíték egyértelmű ugyan, de mivel találmánya nem vált ismertté, a dinamó feltalálása Siemens nevéhez fűződik. Legismertebb felfedezése az öngerjesztés elve volt, illetve az ezt demonstráló egysarki villany-indító, ebben fogalmazta meg legalább hat évvel Siemens és Wheatstone előtt a dinamó elvét. A megoldás lényege, hogy az állandó mágnesek helyett két, egymással szemben lévő elektromágnes kelti a mágneses mezőt a forgórész körül. Amikor a tekercs egyik oldala elhalad az északi pólus előtt, metszi az erővonalakat, és áram indukálódik benne. A keret továbbfordulásával az áram elenyészik, majd a déli pólus elé érve feltámad, de az előbbivel elllentétes irányba folyik. A keret a kommutátorhoz csatlakozik, így a külső áramkörben mindig egy irányban folyik az áram. 1827-ben kezdett elektro-mágneses forgókészülékkel kísérletezni, amelyet "villámdelejes forgony"-nak nevezett. Ebben az álló- és forgórész egyaránt elektromágnes volt. 1873-ban a bécsi világkiállításon mutatta be "csöves villamos-szedőkből alkotott villámfeszítő"-jét. Nyugdíjba vonulása után tovább dolgozott, utolsó éveit teljes visszavonultságban töltötte a győri rendházban. Az ő nevéhez fűződik többek közt a szódavíz-előállító készülék és a forgómotor feltalálása. Összesen mintegy 80 találmányt valósított meg részben vagy teljesen. Több tudományos társulat választotta örökös tagjául, rektora és prorektora volt a pesti egyetemnek, halála után több utca és intézmény vette fel a nevét.
Szólj hozzá Te is!
Név
(kötelező)
E-mail cím:
(nem lesz közzétéve, de kötelező)
Weboldal:
Hozzászólás:
(kötelező)